Kérdezhetnétek, hogy miről is fogok Nektek itt firkálgatni, azt hiszem, az életemről, a tévedéseimről, a mellékvágányokról, a leckékről, amiket kaptam..
Szeretem azt a nagyon frappáns idézetet, hogy: “Isten a tenyerén hordoz, csak néha tapsol!”
Tehàt kezdem valahol az elején…
Legyen a nevem M, a többi ember az életemben is kap majd egy-egy betű megjelölést, mert ugye személyiségi jogokat nem akarok sérteni, bár lenne, aki megérdemelné🤫
Akkoriban volt párom, a kapcsolatunk nem volt egy mesébe illő dolog, nagyon sokat veszekedtünk, bántottuk egymást, főleg Ő engem, szavakkal.. aztán volt egy-két alkalom, hogy nagyon kicsin múlt.. hagyjuk is.
Nem voltunk boldogok, de ahogy nagyon sokan gondolják egy biztos sz*r még mindig jobb, mint egy bizonytalan jó.
Mikor megalázzák a nőiességedet, mikor alkalmazzák ellened a lelki terror szinte összes módját, rájössz, hogy egy nárcisztikus emberrel élsz együtt, de ilyenkor nagyon nehéz kilépni egy ilyen kapcsolatból, mert nem érzed az erőt magadban, nincs magabiztosságod, nincs lelki erőd otthagyni.. csak sírdogálsz magadban, hogy lépned kéne, de nem látod az irányt merre mehetnél, közben a külvilág azt gondolja, ez igen, ezek már X éve együtt vannak Z-vel, micsoda álompár, Ti adtok nekem erőt stbstb.
.. és akkor tudod, hogy az egész hazugság, hogy csak a felszínt kapargatod, és fogalmad sincs, valójában milyen életet is élnek..
..
Szóval, beszéltem egy pár emberrel.. Igazából mind ugyanazt mondta, hogy hagyjam el, de valahogy nem ment.. pedig lassan úgy éreztem, hogy már csak egymás mellett élünk, társas magányban, de valami mégis kötött még hozzá.. a hülye jó szívem.
Addigra már mindenki ugyanazt mondta.. de egyik fülemen be, másikon ki.. mindig a jó dolgokra emlékeztem, mikor még szerettük egymást, de akkorra teljesen kiölt belőlem mindent. Z mellett nőttem fel, cseperedtem nővé, váltam felnőtté.
Ebben az időszakban volt egy esemény.
Sokan voltunk, evés-ivás, minden ami kell, mint egy lagzi.
Én végtelenül megbízhatónak és hűségesnek látom és érzem magam, viszont! akkor este, kicsit ittas állapotban (bár nem lehet ráfogni az alkoholra, ez az én döntésem volt), elcsattant egy csók.
Semmi más nem történt, csak egyetlen csók.
Aki a másik fele volt ennek a sztorinak, nevezzük P-nek. (Elég hamar el fognak fogyni a betűk😂, dehogy csak viccelek.)
Tehát P-t évek óta ismertem már akkor, vannak azok a tipikus helyzetek, mikor összeakad a tekintetetek.. Szerintem pontosan tudjátok miről beszélek.
Akkor este csak megtörtént a csók a mosdók előtti folyosón P-vel.. aztán P egész este követett, keresett, hogy beszéljük meg.. én pedig meg voltam riadva, hogy Z megtudja, nem így akartam véget vetni, az akkor már legalább 2 éve sz*r kapcsolatnak, és fogalmam sem volt, mit kezdjek P-vel 🤭
“Szerencsére” P szinte eszméletlenre itta magát, így nem kellett szembenéznem a tetteim következményeivel, arra gondoltam, hogy szépen hazajövünk és elfelejtjük az egészet, én lélekben túllépek a dolgokon, P pedig úgysem emlékszik majd semmire, hiszen erősen ittas volt.
{Külön sztori, hogy akkor este Z odahívta magunkhoz P-t, aki mikor Z nem figyelt, rámarkolt a fenekemre.. Z háta mögött, egyből elrántottam a kezét.. de P már annyira részeg volt, hogy világáról nem tudott..}
Hát meg kell mondjam.. reggel erős lelkiismeretfurdalásra keltem.. nagyon bántam a dolgokat, de nem voltam elég bátor, hogy elmondjam a dolgokat, és akkor legalább vége lesz Z-vel.
Teltek a napok.. egyszer csak megcsörrent bent a céges telefon, engem kerestek. P volt a telefon másik végén, hogy sokat gondol rám és hogy megkereshetne-e a magánéletben, mert szeretné megpróbálni a dolgokat, vagy legalább jobban megismerni.
Természetesen imponáló volt, kinek ne lett volna az.. viszont teljesen kétségbe is estem, hogy mit tehetnék..
Belementem, sokat beszélgettünk telefonon, írtunk egymásnak.. (Közben a helyzet teljesen semlegessé vált, kiteljesedett a társas magány..)
Egyik reggel, mikor tudta, hogy dolgozok, küldetett egy virágcsokrot💐 {Jelzem a csók után egyszer sem találkoztunk.}
Mindig arról mesélt, hogy mennyire jól megértenénk egymást, hagyjam el Z-t, mert nem érdemel meg, ne hagyjam, hogy bántson. Majd Ő lesz a hős lovag, aki megment.
Teltek a napok, hetek.. és sokat beszélgettünk, de sosem lett ennél több. Aztán egyszer csak eltűnt, egyik napról a másikra.. pedig akkoriban már arról mesélt, hogy költözzek oda hozzá.
Eltűnt legalább 2-3 napra teljesen.. aztán egyik nap jött egy hívás egy idegen számról, hogy ne haragudjak, hogy eltűnt, de a Párja (a párja?! miaf*szomvan) megtalálta a telefonjában az sms-eket, a hívásokat, a beszélgetéseket.. Ekkor több dolog futott át az agyamon..
A hazugság, hogy együtt él valakivel (persze, mondom én.. de ő tudta rólam.. én nem tudtam róla), a félelem, hogy mi van, ha a nő kitálal, ha megtudja ki vagyok.. és az összetörtség, a helyzet súlyától, hogy megint átb*sztak. Igen, azt hiszem ennek volt a legnagyobb súlya.. Nem tartom magam buta nőnek, de szó szerint átb*sztak..
Azt mondta letisztáz mindent és jelentkezik majd.. én viszont válaszokat akartam.. amiket természetesen nem kaptam meg..
Mivel hívtam P-t, hogy akkor ez most mi?! a párja elvette a telefonját és visszanézett mindent, hogy “Köszönöm a virágot!” stbstb.. és mivel P párja meglehetősen felidegesítette magát, felhívott.. hogy szálljak ki az életükből, hagyjam békén a párját, hagyjam hogy éljék az életüket. Hagytam, hogy kiadja magából a dolgokat, annak ellenére, hogy az egész bulit nem én kezdtem, hogy én simán “elfelejtettem volna a csókot” és továbbléptem volna.
Viszont! Mivel nem tudtam a dolgokkal mit kezdeni, csak meg akartam volna kérdezni P-t, hogy akkor mesélje már el, mi volt ez az egész színjáték, a telefont nem vette fel, viszont P párja mindent látott, ezért újra elkezdett hívogatni, hogy nem igaz, hogy nem értek a szóból és tönkre fog tenni, ha nem hagyom őket békén.
Pedig én, akkor már csak a válaszokat akartam tudni.
A válaszok nem érkeztek meg.. de akkor eldöntöttem, hogy nincs értelme tovább húzni a társas magányt, és kevés időre rá, elköszöntem Z-től és ráadtam a kabátot.
Ő, azzal a mondattal köszönt el tőlem, hogy “Nem fogsz találni nálam jobbat!”.
Akkor még nem gondoltam, hogy igaza lesz.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése