Single all the way

 Elkezdtem lefoglalni magam és lassan már csak “szórakozni” jártam fel a társkereső appokra. Teljesen elengedtem a párkeresés minden formáját, és ekkor ismertem meg Őt, egy játékon keresztül. Nevezzük B-nek. B-vel nem igazán indult zökkenőmentesen a kapcsolatunk, de mindenképpen említésre méltó, hiszen úgy éreztem megtaláltam a másik felem. Teljesen az elejétől egy hullámhosszon voltunk, bár az elején nem éreztem, hogy szeretne tőlem valamit, csak viccelődtünk, beszélgettünk, chateltünk, játszottunk. Aztán szépen lassan megkedveltem, ekkor B elmondta, hogy Ő már az elején teljesen oda meg vissza volt tőlem. Gondoltam magamban, végre egy férfi, aki vicces, kedves, őszinte, jószívű, családcentrikus, szinte túl tökéletes. B a húszas évei közepén járt, én meg 30, szóval volt bennem egy kis tartás ezzel kapcsolatban, hiszen akikkel társas kapcsolatban voltam, mind inkább a 40 környékén voltak, de úgy voltam vele, ha ennyire jól megértjük egymást, miért baj, ha fiatalabb. Nagyon jókat be...

 Ekkor már tényleg kicsit magányos voltam, sokszorosan is elcseszett volt az életem.. kicsit szöget ütött a fejembe a “Nálam nem fogsz jobbat találni” dolog..  Hát töltöttem egy pohár bort és felnéztem párhuzamosan a Tinderre és a Badoora egyszerre, gondoltam miért is ne, bár lassan azt vettem észre, hogy mindenkit csak balra húzok {X-elek} és senkit nem húzok jobbra.. és hiába is mondják, attól mert iszol egy kevéske alkoholt még egyik úriember sem szépült meg. Kaptam egy pár üzenetet, némelyik arcpirító volt, sőt ugyebár a dickpic sem maradhat ki a szórásból. {Ezt egyébként valaki elmesélhetné nekem, az sem baj, ha hímnemű az egyed, hogy miért kell egy nőnek, aki egyébként komoly kapcsolatot keres, képet küldeni a nemi szervedről. Ugyanis, ha eljuttok odáig úgyis fogja látni, ha nem akkor meg minek, nem is értem ilyenkor mit várnak - ez igen, milyen szép f*rk*d van-. } Ezért is írtam ki egy idő után, hogy “Az intelligencia szexi!” és hogy, azzal vívd ki a figyelmem, ne a fél...

 Hirtelen egyedül lettem, és nagyon élveztem a csendet magam körül, a nehézségek mind eltűntek, mázsás súly esett le a vállaimról, és friss levegőt éreztem a tüdőmben. Azt éreztem, hogy végre élek. Megszerettem a csendet, megszerettem a testem és elfogadtam magam olyannak, amilyen vagyok. Nem akartam már görcsösen megfelelni mindenkinek, nem akartam tökéletes lenni, mindenkit kiszolgálni, mindenkinek megoldani a problémáit, hiszen nekem is volt elég. Megtanultam azt mondani, hogy NEM.  Ha valami nem vitt előre, elengedtem.. ennyire egyszerű volt akkoriban. Mikor teljesen összeszedtem magam lelkileg és testileg, újra tudtam nyitni mások felé.. felregisztráltam többfajta randiappra.. akkor szembesültem vele, hogy nem tudom milyen világban élek, de amit én képviselek, az már “régimódi”, hogy az emberek nem párt keresnek, hanem útitársat, aki elkíséri őket egy rövidebb úton, legyen az 1 éjszaka vagy 1-2 hét.. mert amint komolyodna a dolog, kámforrá válnak. Ekkor döbbentem rá, hogy...

      Kérdezhetnétek, hogy miről is fogok Nektek itt firkálgatni, azt hiszem, az életemről, a tévedéseimről, a mellékvágányokról, a leckékről, amiket kaptam.. Szeretem azt a nagyon frappáns idézetet, hogy: “Isten a tenyerén hordoz, csak néha tapsol!” Tehàt kezdem valahol az elején… Legyen a nevem M, a többi ember az életemben is kap majd egy-egy betű megjelölést, mert ugye személyiségi jogokat nem akarok sérteni, bár lenne, aki megérdemelné🤫 Akkoriban volt párom, a kapcsolatunk nem volt egy mesébe illő dolog, nagyon sokat veszekedtünk, bántottuk egymást, főleg Ő engem, szavakkal.. aztán volt egy-két alkalom, hogy nagyon kicsin múlt.. hagyjuk is. Nem voltunk boldogok, de ahogy nagyon sokan gondolják egy biztos sz*r még mindig jobb, mint egy bizonytalan jó. Mikor megalázzák a nőiességedet, mikor alkalmazzák ellened a lelki terror szinte összes módját, rájössz, hogy egy nárcisztikus emberrel élsz együtt, de ilyenkor nagyon nehéz kilépni egy ilyen kapcsolatból, mert nem érze...

Sziasztok! Már régóta gondolkozom azon, hogy elkezdek blogolni kicsit és kiadom magamból a múlt sérelmeit, hogy megírom azt a sok béna sztorit, amely a fejemben cikázik oda-vissza, a sok béna randit, a hazugságokat, a traumákat, mert elegem van a sok szarságból, elegem van a cukicica kiscsajokból, a lelketlen férfiakból, az ingyen élőkből, az életművészekből… Láttam valamelyik nap egy nagyon jó Showder Klub-os előadást, amiben benne volt, hogy az ember lánya 30-hoz közel már igenis elvárásokkal áll neki a párkereséshez, míg 20 évesen elég 1-2 dolog hozzá. Ez szerintem tényleg így van, és fontos, hogy ismerd meg magam. Mit szeretsz, mire vágysz, igenis legyenek elvárásaid.. ez alatt nem azt értem, hogy szigorúan csak annak adj esélyt, aki megfelel az összes pontnak, DE x éves korban már nem süllyedünk egy bizonyos szint alá, és legyen nyugodtan ez egy támpont számodra. Ha hagysz magadnak időt egyedül, hogy regenerálódj, hogy eldöntsd merre tovább és mit is vársz az élettől, kicsit terve...