Hirtelen egyedül lettem, és nagyon élveztem a csendet magam körül, a nehézségek mind eltűntek, mázsás súly esett le a vállaimról, és friss levegőt éreztem a tüdőmben. Azt éreztem, hogy végre élek. Megszerettem a csendet, megszerettem a testem és elfogadtam magam olyannak, amilyen vagyok.
Nem akartam már görcsösen megfelelni mindenkinek, nem akartam tökéletes lenni, mindenkit kiszolgálni, mindenkinek megoldani a problémáit, hiszen nekem is volt elég. Megtanultam azt mondani, hogy NEM.
Ha valami nem vitt előre, elengedtem.. ennyire egyszerű volt akkoriban.
Mikor teljesen összeszedtem magam lelkileg és testileg, újra tudtam nyitni mások felé.. felregisztráltam többfajta randiappra.. akkor szembesültem vele, hogy nem tudom milyen világban élek, de amit én képviselek, az már “régimódi”, hogy az emberek nem párt keresnek, hanem útitársat, aki elkíséri őket egy rövidebb úton, legyen az 1 éjszaka vagy 1-2 hét.. mert amint komolyodna a dolog, kámforrá válnak.
Ekkor döbbentem rá, hogy 30-as lévén már nem olyan egyszerű ismerkedni, mint a 20-as éveimben. Merre keresgélj, mit vársz a másiktól, mit vársz magadtól, adogass megint esélyeket, vagy várd meg, hogy van szikra vagy nincs?! Ezek a gondolatok akkoriban káoszként terítettek be a fejem búbjától a kislábujjam végéig..
Szinte 2 naponta frissítettem a profilom, mert mikor szembejött velem, hogy “mire nem vágyom”, egyből alakítottam a Bemutatkozásomon. Előfizettem a prémium tagságra, hiszen az Igazi lehet ott van a sok jelentkező között.
Közben rájöttem arra is, hogy iszonyatosan válogatóssá váltam, bár igazán nem is tudnám megfogalmazni, akkoriban kire is vágytam.
Aztán.. felbukkant egy ismerős arc.
Egy kedves férfi, aki mindig bejárt a munkahelyemre.
Aki mindig megdicsért, aki egyszer segített cipelni a dolgaimat, mikor tele volt mind a 2 karom.
Bizonyos időközönként bejött az üzletbe, azt hiszem mindig örültem mikor láttam őt, mikor beszélgettünk. Jót tett a nőiességemnek, a lelkemnek, olyan voltam akkor, mint egy menhelyi kutya.. megrezzentem, de örültem minden “simogatásnak”.
Vele folytatódik a történetem, legyen ő S.
S-sel viszonylag akkorra már elég “régi” kapcsolatom volt. Sok mindent tudtam róla és Ő is rólam.
Mikor egyedül lettem, elkezdtünk újra beszélgetni és imponáltak nekem a szép szavai, a kiállása, az egzisztenciája, a választékos beszéde, szóval ha fogalmazhatunk így, eléggé “belezúgtam”.
Ha egy nőnek az egója a béka segge alatt van és szépen beszélnek vele, úgy ahogy előtte férfitól ezt még nem hallotta, akkor az valami olyan.. mint mikor szomjazol a sivatagban és minden egyes vízcsepp csak olaj a tűzre, egyre több kell, szinte könyörögsz a figyelméért.
Hát igen..ekkor estem pofára.
Nem szívesen mondom ki, de szerintem beleszerettem.. a “lelkébe”, emlékszem ezeket a szavakat használtam, és mennyire bolond voltam.
Már az elején is voltak jelek, hogy nem S lesz az, aki mellett leélem a hátralévő életem, de akkor ezeket a jeleket még nem vettem észre, naiv voltam.
Sokat chateltünk, beszélgettünk, rajongtam érte. Tudtam, hogy sokat dolgozik, sokat utazik, de nem érdekelt, bárhova mentem volna, csak hogy vele lehessek. Feladtam volna saját magam érte, mert biztonságban éreztem magam “mellette”.
Hát így kezdődött..
Aztán találkoztunk, pandémiás időszak volt, minden zárva.. átmentünk kocsival a szomszédos városba, sétáltunk egyet, este volt.. Jól éreztem magam, nem feszélyezett a dolog, kellemes volt a jelenléte. Sokat mesélt és én figyeltem.
Azt hiszem, ott, akkor.. megfogta a kezem.. és beleremegett a szívem a boldogságba, mert vágytam, epekedtem ezért a figyelemért.
Hazahozott, még kocsikáztunk kicsit.. és a kocsiban megcsókolt. {Visszatekintve nem volt annyira jó, mégis akartam, hogy jó legyen..}
Következő alkalommal eljött erre futni, amerre lakom, lehívott pár percre, hogy találkozzunk. Összefutottunk és ezért a kb 5-10 percért, kb 20 percet készülődtem, hogy minden tökéletes legyen, ő meg {mivel futott}, megérkezett izzadva, csapzottan.
..a tökéletesre sminkelt arcomra kaptam egy puszit.
Nagyon keveset tudtunk találkozni, ezért elterveztem, hogy meglepem. Készítettem egy rakottkrumplit {mivel otthon dolgozott Home Office-ban}, ezért gondoltam viszek neki vacsorát.. elhúzódott a meetingje és 30-40 percet álltam a lakása előtt a kezemben a vacsorájával, de nem érdekelt, mert mindent meg akartam tenni, hogy “megszeressen”.
Utólag visszatekintve, már látom, hogy hagyni kellett volna az egészet, bele sem menni, mert csak fájdalmat okozott nekem.
Behívott magához és odaadtam neki a dobozt, amit akkor már 40 perce görcsösen szorongattam.
S azt mondta, hogy örül, hogy elmentem hozzá és sajnálja, hogy nem tudott több időt szakítani rám, de iszonyatosan sok munkája volt, de most már beiktat egy kis szünetet. Érezzem magam otthon.
Leültem a foteljébe, ami kb annyiba került, mint a 124 cm-s smart TV-m és próbáltam nem fészkelődni. A konyhából visszatért egy kis gyöngyvirág csokorral, hogy nekem vette, másnap akarta volna odaadni, de megelőztem.
Aztán hirtelen felgyorsultak a dolgok, de nem minden haladt a maga útján..
Összepakoltam..
Hazahozott..
Aztán ugyanúgy beszélgettünk továbbra is, megbeszéltük, hogy újra találkozunk valamikor, de teljesen tele volt a “határidőnaplója”.
Egyik délután kaptam tőle egy szerelmes {erotikus} verset, amit nekem írt..
Végre adott egy “időpontot”, hogy fussunk össze, menjek át, 2 meeting között szorít nekem is helyet.
Mikor beengedett tartott még a meeting, hallgattam, ahogyan angolul beszél az egyik olasz{vagy spanyol} kollégájával. Közben folyamatosan figyelte a mozdulataimat. Mikor vége lett odaült mellém és elkezdett mesélni a napjáról, a munkájáról stbstb.
Aztán ugyanúgy nem történt semmi, mint akkor, napokkal korábban. Ekkor már éreztem, hogy valami nincs rendben.{Nem az volt a baj, hogy nem történt semmi, hiszen ez az egész egyébként nem 1-2 nap leforgása volt, hanem igazából hetek, hónapok és szigorúan véve évek..} Hanem mindössze kiderült, hogy mégsem vonzódik hozzám.
.. de ugye mivel görcsösen részt szerettem volna venni S életében, ezért minden hibája felett szemet hunytam, vak voltam és a szerelemtől teljesen megrészegültem, mindent megadtam volna érte.
Egy nagyon szép, verőfényes május elsejét írtunk, mikor úgy volt, hogy végre újra találkozunk és talán szintet is lépünk a “nemlétező kapcsolatunkban”..
.. de nem így történt.
Telefonon felhívott, hogy sokat gondolkozott azon mi legyen {jelzem, előtte való nap is ecsetelte, hogy mennyire hiányzom neki} és arra az elhatározásra jutott, hogy “nem ilyen nőt keres, mint én”.
Ő egy olyan nőt keres, aki “tanultabb”, aki magasabbra szeretne jutni, aki tud segíteni a munkájában, akinek jobb munkája van és mindezek mellett, ezt az összes elvárást, és minden-minden velejáró dolgot kib*sz a picsába, ha arról van szó, hogy neki utaznia kell, mert akkor természetesen utazz vele és dobj el mindent, ami a kezed ügyében van.
A legszebb az egészben, hogy annyira megszerettem, hogy eldobtam volna mindent érte, mennyire hülye voltam, de szerencsére nem így lett.. eltűnt az életemből. Hatalmas űrt hagyva a mellkasomban.. és könnyeket a szememben.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése